Transformers - Az Alakváltók
Advertisement
Wildrider


Wildrider

Világ: Generation 1

Állampolgársága: Álca
Alcsoport: Sztuntikon
Rendeltetése: - terrorista
Komponens: Menasor (G1)
Első Megjelenés: -


"Vagy az utamból térsz ki, vagy a hitedből!"


Jellemzése: Úrvezetők, vigyáz- zatok! Féktelen közeleg, és előle lehetetlen kitérni, bár- milyen széles is az út! Féktelen veszett viselkedését az utakon néhány sztuntikon társa azzal magyarázza, hogy terrorista ösztönét követve előre kiszámított módon a félelem légkörét kívánja terjeszteni maga körül. Akik jobban ismerik, tudják, hogy erről szó sincs - Féktelen egyszerűen féktelen és zabolátlan! Ahogy sztuntikontársa, Vibrátor fogalmaz:',,Amikor Féktelen az úton száguld, én inkább repülőre ülök."


Képességei: Gépkocsiüzemmódban Féktelen végsebessége 400 km/óra, ráadásul elképesztő manőverezési képességgel rendelkezik. Robot-üzemmódban lézer-sörétfegyvert használ, mely 100 méteres körzeten belül fél kilométernyi távolságból mindent lekaszál. Egy ötemeletes épületet két perc alatt tesz a földdél egyenlővé. Sztuntikon társaival együtt alkotja a Menasor nevű óriásrobotot.


Gyenge Pontja: Féktelennek üldözési mániája van. Attól tart, hogy ellenségei mögötte ólálkodnak. készen arra, hogy bármely pillanatban rávessék magukat. Ez a gondolat idegessé teszi, s ezt hatékonysága sínyli meg. Gépkocsi-üzemmódban kerekeit gyakran éri defekt, ami nem is csoda, ha meggondoljuk, milyen őrült iramot diktál szüntelen.

Története

Rajzfilm

Képregény

Játékfigura

Érdekességek

Külső hivatkozások

Ez a lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!.
Advertisement